Kiemelt támogatók!

 

 

 

 

 

 

Kérünk segítsd Te is egyesületünk munkáját adód 3,5%-ával!!!

A kitöltendő formanyomtatvány megtalálható  i de kattintva!!!

Világklasszis játékossal bővült csapatunk!


06 Aug
  • Megtekintve: 67

   Székelyudvarhelyről indult el, és akár ott is zárhatja le pályafutását a város egyik legnagyobb sportolója: Fejér-Konnerth Zoltánt leigazolta az Európa Kupában induló ISK-SZAK. Az asztaliteniszező igazi világklasszis, olimpián, világ- és Európa-bajnokságokon szerepelt, állt dobogóra.

   A Székelyudvarhelyi Sportiskola volt az első klubja Fejér-Konnerth Zoltánnak. Ötévesen ragadott ütőt, Nagy Ferenc edzővel kezdte el az asztaliteniszezést. 1990-ben települt ki Németországba, ahol 2004 és 2007 között a TTC Grenzauban érte el legnagyobb sikereit, csapatával megnyerte a Bundesligát. A német válogatottal nyolc világbajnokságon szerepelt, a legnagyobb sikert 2004-ben, Dohában csípték el, amikor ezüstérmet szereztek, míg 2006-ban harmadik helyen zártak. 1992-ben ifi, 2002-ben felnőtt Európa-bajnok lett, 2004-ben pedig ott volt az athéni olimpián. A 42 éves sportoló jelenleg a DT Düdelingenben játszik, a luxemburgi klub megnyerte a legutóbbi négy bajnokságot. Mivel mind a kisállam, mind pedig a román bajnokság versenykiírása megengedi a kettős leigazolást, így Zoltánt leigazolta az ISK-SZAK is. „Egy jó ideje tárgyaltunk, mivel a szabályok megengedik, így összejött, hogy leigazoljon az udvarhelyi csapat. Én ennek nagyon örülök, nem lesz könnyű az egyeztetés, hogy mikor hogyan tudok majd játszani, de nagyon remélem, hogy összejön. Szép, kerek történet lehet, hogy ott kezdtem az asztaliteniszezést és ott is fejezem be” – mondta megkeresésünkre Fejér-Konnerth Zoltán. Hozzátette, számára az első számú klub a luxemburgi, amennyiben a versenynaptár úgy alakul, akkor magára ölti az ISK-SZAK mezét mind a nemzetközi porondon, mind pedig a román bajnokságban. Nekem két otthonom van, a németországi és a székelyudvarhelyi. Évente hazalátogatok, ott van a családom egy része, a barátaim.  Tisztában vagyok azzal, hogy mi történik Udvarhelyen, így szeretnék még részese lenni az otthoni sportéletnek” – tette hozzá.

  A Székelyudvarhelyi ISK-SZAK-nak szeptember elején kell elküldenie az Európai Asztalitenisz-szövetséghez (ETTU) az Európa Kupára benevezett játékosok listáját. György István, a klub elnöke, edzője kifejtette, a jelenlegi keret névsorában ott szerepel majd Fejér-Konnerth neve is. Nem panaszkodom, alaposan megnőtt a klubunk hírneve, amióta a nemzetközi porondon jól szerepeltünk. Fejér-Konnerth Zoltán leigazolása mérföldkövet jelent csapatunk életében. Udvarhelyi világklasszisról van szó, amikor a keret bővítéséről van szó, próbálunk Udvarhelyszékhez, Székelyföldhöz kötődő sportolókat keresni – mondta György. A klub még két játékossal tárgyal: Demeter Lehel marosvásárhelyi születésű, jelenleg Pécsen játszik, illetve egy moldáv válogatottal, Andrei Putunicăvel. „Az egész nagyon függ az anyagi helyzetünktől, sok az érdeklődő, de próbálunk a földön maradni. A képlet egyszerű: minél nagyobb támogatást kapunk, annál erősebb csapatot tudunk összerakni” – tette hozzá az elnök. Az ISK-SZAK decemberben az asztalitenisz Európa Kupa A csoportjának házigazdája lesz.

Forrás: www.szekelyhon.ro, Józsa Csongor



loading...