Kiemelt támogatók!

 

 

 

 

 

 

Kérünk segítsd Te is egyesületünk munkáját adód 3,5%-ával!!!

A kitöltendő formanyomtatvány megtalálható  i de kattintva!!!

Mindkét csapatunk teljesítette a kitűzött célt!


07 Sep
  • Megtekintve: 62

   Az elmúlt héten az Izvorani-i Olimpiai Központban folytatódott a 2019-2020-as felnőtt csapatbajnokság, a komplexumba szigorú feltételek mellett lehetett csak belépni. Szakosztályunk két csapattal szerepel a román harmadik osztályban, mindkét csapat sikeresen vette az akadályokat és sikeresen benttartották a fiuk a csapatokat a bajnokságban. A második számú csapatunk a túrnét megelőzően a harmadik helyen szerepelt a csoportban, Sánduly Levente és Medvés Antal vezérletével nem sikerült előbbre lépni a csoportban, a bajnokságot az ötödik helyen fejezték be a fiatalok. 

   Jenei Barnabás, Vetésy Norbert, Geréb Attila és Karácsony Dániel alkotta harmadik számú csapat szintén odatette magát és javított egyet a korábbi hetedik, kiesőnek számító helyen. Jenei kimagasló játékának köszönhetően a végelszámolásnál a hatodik helyre lendítették előre a csapatot, így elkerülték a kiesésért folytatott rájátszást, ezáltal mindkét csapat a továbbiakban is biztos résztvevője a felnőtt bajnokságnak illetve továbbra is értékes tapasztalatokat szerezhetnek. 

Eredmények B. divízió második torna - Izvorani

 



loading...