Kiemelt támogatók!

 

 

 

 

 

 

Kérünk segítsd Te is egyesületünk munkáját adód 3,5%-ával!!!

A kitöltendő formanyomtatvány megtalálható  i de kattintva!!!

Itthon játsszuk a Szuperligát!


26 Jan
  • Megtekintve: 182

  Mai vezetőségi döntése szerint a Román Asztalitenisz Szövetség úgy határozott, hogy Székelyudvarhelynek adja a rendezési jogot a Szuperliga második tornáját illetőleg. Szakosztályunk korábban többször is kérte a szervezés lehetőségét, mivel csapatunknak sokat számít elsősorban a hazai pálya, még ha nézők nélkül is leszünk kénytelenek játszani, másik felől pedig az azt követő Európa Kupa mérkőzésekre minél jobban megszokni a Városi Sportcsarnok körülményeit. 

  Ezúttal nemcsak a férfi mezőny elit csapatai, hanem a női mezőny is jelen lesz városunkban, a február 11-14 között sorra kerülő tornán dől el, hogy a nyolc férfi és nyolc női csapatból melyek kerülnek a felső illetve az alsó rájátszásba. Mi jelenleg a második helyről várjuk a folytatást és természetesen szeretnénk a legjobb négy közé kerülni, ezt pedig hazai pályán elérni még nagyobb elégtételt jelentene. 

 



loading...