Kiemelt támogatók!

 

 

 

 

 

 

Kérünk segítsd Te is egyesületünk munkáját adód 3,5%-ával!!!

A kitöltendő formanyomtatvány megtalálható  i de kattintva!!!

Fennállásunk legnagyobb eredménye


12 Nov
  • Megtekintve: 117

Az Európa Kupa 3. körének visszavágóját úgy indítottuk a portugál Clube Desportivo Sao Roque ellen, hogy az első mérkőzésen 3–1-es vereséget szenvedtünk.

A városi sportcsarnokban mintegy kétszázötvenen voltak kíváncsiak a csatára. György Szilárd remekül kezdett, 3–0-s győzelemmel aratott Joni Perreira ellen.

A második összecsapás drámai csatát hozott, Sebastian Loso és Nuno Henriques között. Játékosunk 2–1-re vezetett, kiegyenlített a portugál ellenlábas, a mindent eldöntő, ötödik szettben mindkét félnek volt meccslabdája, végül 16–14-re Loso nyert.

Összesítésben 2–0-ra állt a csata. A harmadik párharcban Cservik Krisztián a luzitánok honosított asztaliteniszezőjével, Tiago Li-vel játszott. Egy újabb ISK-SZAK pont egyben a következő körbe való jutást jelentette.

Cservik ezt 3–0-val érte el, így a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK jutott tovább, ott van a legjobb nyolc klub között az Európa Kupában.

A következő ellenlábas decemberben a szlovák SK Vydrany lesz.

Férfi asztalitenisz Európa Kupa, nyolcaddöntő, visszavágó:

Székelyudvarhelyi ISK-SZAK–Clube Desportivo Sao Roque 3–0
Összesítésben 4–3.

György Szilárd–Joni Perreira 3–0 (11–6, 11–5, 11–8)
Sebastian Loso–Nuno Henriques 3–2 (10–12, 11–8, 11–7, 8–11, 16–14)
Cservik Krisztián–Tiago Li 3–0 (11–3, 15–13, 12–10).



loading...