Kiemelt támogatók!

 

 

 

 

 

 

Kérünk segítsd Te is egyesületünk munkáját adód 3,5%-ával!!!

A kitöltendő formanyomtatvány megtalálható  i de kattintva!!!

Egyre jobb formában a lányaink a B divízióban


19 Apr
  • Megtekintve: 53

Szintén vasárnap játszottak a lányaink a felnőtt női B divízió VII-ik fordulójában, ahol már sajnos nem volt lehetőség a csoport végkifejletén változtatni, hiszen már korábban eldőlt az A divízióba jutás ténye, az idén Bukarest és Medgyes előzte meg csapatunkat ebbn a harcban. Keserűségre azonban nincs okunk, hiszen az elsődleges célunk a tapasztalatszerzés volt a B divíziós szinten, amit főleg az elmúlt fél évben maximálisan ki is használtak lányaink. Amig a bajnokság elég könnyen vereséget szenvedtünk Bukarest és Medgyes csapatai ellen, addig az utolsó három-négy fordulóban már méltó ellenfelei voltunk ezeknek a csapatoknak, és persze rendre jó játékkal győztük le a Topoloveni együttest. Ez így történt a hétvégén is, a szoros és sokszor nagyon látványos mérkőzések végén 9-5 arányban veszítettünk Medgyes ellen ( Abrán 2, Kaloz 2, Abrán-Kaloz páros 1) és 9-4 arányban Bukarest ellen ( Abrán 1, Kaloz 2, Botorok 1), Topoloveni pedig már nem vállalta a játékot. Jövőre reméljük már komolyabb célokat is kitűzhetünk a Kaloz Anita, Abrán Mónika, Veres Boróka, Botorok Beáta és Lukács Orsolya alkotta csapatnak és sikerülhet elérni az A divíziós szintet is.

 

Veres Boróka



loading...