Kiemelt támogatók!

 

 

 

 

 

 

Kérünk segítsd Te is egyesületünk munkáját adód 3,5%-ával!!!

A kitöltendő formanyomtatvány megtalálható  i de kattintva!!!

Kettős győzelem, jövőre is a Szuperligában


08 Apr
  • Megtekintve: 124

Szerdán egy lépést megtett a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK a férfi asztalitenisz Szuperliga rájátszásának alsóházában. Az odavágón idegenben 5–3-ra legyőzte a Besztercei VSK-t. A vasárnap délutáni visszavágón, a városi sportcsarnokban elégséges volt egy szoros vereség is, hogy az ISK-SZAK jövőre is az élvonalban szerepelhessen.

A párosmeccs vesztese búcsúzik az élvonaltól, a győztes nem csupán azt éri el, hogy marad a legjobbak között, hanem egyben azt is, hogy a soron következő idényben az európai kupaporondra nevezhet.

A székelyudvarhelyiek Tamás Szabolcs révén egy szoros vereséggel indították a visszavágót. Nagyon nem kellett idegeskednie a szurkolóknak, számolgatni az összesítést, mivel ezt sorrendben öt győzelem követte.

A svéd idegenlégiós, Sebastian Loso és György Szilárd is remekül adogatott, egymás után nyerték a pontokat, Tamás a második összecsapását hozta, így 5–1 arányban húzták be a második mérkőzést, ezzel pedig eldőlt, hogy az idény utolsó találkozóján az ötödik helyért küzdhetnek.

Egyben azt jelenti, Székelyudvarhelynek lesz csapata a 2019-2020-as szezonban a Szuperligában, illetve jogot szereztek – akárcsak tavaly –, hogy nevezzenek az ETTU Kupába.

Férfi asztalitenisz Szuperliga, play-out, rájátszás, visszavágó:

Székelyudvarhelyi ISK-SZAK–Besztercei VSK 5–1
Összesítésben 10–4.

Tamás Szabolcs–Mihai Nemaciuc 2–3
György Szilárd–Andrei Flămînd 3–0
Sebastian Loso–Darius Toma 3–1
György–Nemaciuc 3–0
Tamás–Toma 3–0
Loso–Flămând 3–0.

Forrás: Józsa Csongor/Székelyhon.



loading...